Viszlát, és kösz a halakat!

Most egy kicsit meghökkentem, mikor visszatekintettem, hogy mit tudok mondani a kapcsolataimról, az elmúlt néhány évben. És akkor jött a sokk, hogy az a néhány év, már évtizeddé nőtt. És arra jutottam, hogy igen érdekes nézőpontból szemlélem ezt a világot, sokan neveznék szerencsésnek, ami valószínűleg igaz is nagymamám elmondása lapján. Ja, nemrég született meg a második ükunokája :) Szóval a barátnőim és végül élettársammá lett Györgyi egy hosszú folyamat része, az is ahogy most egyedül ülök ismét, és hogy hányszor volt ilyen. Aztán arra gondoltam, hogy az egyik munkatársam milyen félelmetesen hasonlóan áll hozzá a benti javak elosztásához, az ideje értékének, a magánélete védelmének. És arra gondoltam, adhatnék neki tanácsot, pusztán, mert been there done that. Persze ezt a tanácsot magamnak címeztem :) Valami olyasmiről szólna, hogy mennyire fontos, amiért harcol, a magánélet szabadsága. Csak az a baj, hogy a saját életed egy keveréke egy másik ember életének is, legalábbis én így élem meg a sexuális preferenciámat ;) Ami azon kívül, hogy társadalmilag elfogadott, szerintem egy veszélytelen módja az életnek. Ami viszont roppant furfangossá teszi az ilyen kapcsolatokat, hogy nagyon érzékeny határmezsgyéjét kell megtalálni a saját és a közös életeteknek, amiben mindenkinek a szabadsága és vágya teljesül. Sajnos a világunkban, az időbeli szabadságunk épp úgy, mint a térbeli, a gazdasági törvények és hiéna küzdelmek szövevényén át összefügg a pénzzel. Ráadásul úgy, hogy csak kevés igazi beleszólásod lehet a helyzetedre. Innentől meg szükségszerűen lesz sodrás, amiben össze kell kapaszkodnotok, ha együtt akartok maradni, de az már lehet nem fér bele, ha más irányba eveztek, vagy akár csak a másikba kapaszkodtok. Mi elengedtük egymás kezét. Ez nem jelenti, hogy megszűnt volna az aggodalom, a most mi lesz, vagy a csak holnapig húzzam ki. Aztán ki tudja hol érünk partot. Jó szelet!